15 49.0138 8.38624 arrow 0 both 1 4000 1 1 fade http://www.stitchnstudy.com/hu 300 4000 -
Szabásvonalba helyezet zseb

Szabásvonalba Helyezett Zseb és Húzózár – lehetséges?

Jó, tudom. Bevallom.

Megszállt a zseb láz!!

Komolyan imádom őket 😀

Pedig néhány napja még teljesen kiborultam a zsebeken. Annyira idegesítettek, hogy csak káromkodtam mint nem is tudom ki. Utólag elnézést kértem az osztálytársaktól, hogy ezt végig kellet hallgatniuk. Meg a rengeteg foltzseb bevasalása sem volt olyan szuper és a bélelt zsebeknél mindegyiknek kockás lett a kör alakú szabásvonala, mert becsíptem (Igaz, hogy az nem látszik de akkor is zavar). Nos, mondhatjuk, hogy a zsebek és én nem annyira egy hullámon voltunk.

De akkor jött Ö!! A szabásvonalba helyezett zseb!!

Már varrás közben éreztem, ez jó lesz… sőt, ha menet közben nem tízszer kijelentettem, hogy “EZ ANNYIRA JÓÓÓÓ!!”, akkor egyszer sem 🙂

Amikor aztán még láttam drága kis életemet az új zsebes rövid nadrágjában mégis csak örültem, hogy megvarrtam a sok zsebeket. Ha nem a legédesebb kis pasas??

Rám jött a zsebláz és elővettem a kedvesemtől kapott karácsonyi ajándékomat és elkezdtem gyönyörködni abban a részben amit eddig csak átlapoztam.

Vintage Zseb

Vintage Zseb

Vintage Zseb

Hát nem csupán GYÖNYÖRŰEK?? De igen !

Egyértelmű, hogy most mindent meg kellett tudnom a zsebekről… nyilván….

Szóval elővettem a varrási szakirodalmat, hogy átnézzem a technikát a szabásvonalba helyezett zseb varrásnak és meglepődtem. Egyik könyvemben sem találtam meg úgy leírva, ahogy nekünk mutatták.

De ami még érdekesebb volt, hogy amiket találtam jóval egyszerűbbek.

Az egyszerű mód

Igazából csak annyi, hogy mindegyik zseblapot ráhelyezed szint színnel a ruhadarabokra és a két jelölés között megvarrod. Utána szétvasalod a ruhadarabot és a zseblapot és ismét szint színnel összehelyezed az elejét és a hátát. Ezután összevarrod a szabásvonal mentén, míg az első varráshoz érsz. Ott megfordítod az irányt és a két zseblapot összevarrod. A végén ismét fordulsz egyet és végig varrod a szabásvonalat. És már kész is van az a szabásvonalba helyezett zseb.

szabásvonalba helyezett zsebb Ugye milyen egyszerű?

Nekünk ennél kicsit bonyolultabban mutatták.

A “kicsit BONYOLULTABB mód”

A zseblapot csak a ruhadarab elejére helyezzük szint színnel és most is a két jelölés között összevarrjuk. Becsípjük a varrásszélességét minél közelebb a jelöléshez, de figyelünk rá hogy nem vágjunk bele a varratba. Ez után úgy vasaljuk, hogy a zseblap alatt legyen a varrásszélesség és milliméteresen letűzzük a zseblapot. Ismét vasalunk egyet és jöhet a másik zseblap. Összevarrjuk a két zseblapokat de nyitva hagyjuk a zsebnyílást. Ezután ráhelyezzük szint színnel a ruhadarab hátát és megerősítjük a két jelölésnél és összevarrjuk az egész oldalát, de ismét figyelünk arra, hogy ne varrjuk össze a zseb nyílást. Fontos hogy pontosan eltaláld a bejelölt pontokat.

szabásvonalba helyezett zsebbHát ez sem atomfizika, de azért tény hogy az első verzió valamennyivel egyszerűbb. Viszont lesznek alkalmak amikor egész biztosan a másodikat fogom használni.

Mikor jó használni a második verziót?

Na de mért jó használni ezt a kicsit bonyolultabb módot, ha lehet egyszerűbben is? Igazából először én sem tudtam, de aztán találtam ezt a bejegyzést a  Butcher Sew Shop tól.

Képzeld el, hogy egy szabásvonalba helyezett zseb mellé egy cipzárt is szeretnél. Ha úgy állsz neki, ahogy az első verzióban le van írva, az lesz a baj, hogy bár lesz zsebet és cipzárod, nem fogod tudni használni, hisz a cipzárod a zsebedet is bezárja.

Tehát, hogy tudjál egy rejtett cipzárt is bevarrni, először megkel varrnod a zsebet és amikor hozzávarrnád a hátsó alkatrészek, bevarrhatod a cipzárt is. Így lesz zsebet is meg húzózárad is 🙂

Ugye milyen jó?? Majd hamarosan ki fogom próbálni.

Neked melyik a kedvenc zseb fajtát? És most ne mondd, hogy nincs ennyi inspiráció után 😀 Ha még több kell, akkor nézd meg a Pinterest falamat 🙂

Üdv

Évi

 

Tetszett a cikk? Ha igen, akkor iratkozz fel a hírlevelemre és ráadásként ajándékba kapsz egy útmutatót, ami alapján el tudsz készíteni egy praktikus csukló-tűpárnát. 

-0 Hozzászolás-

Válaszolj

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..